A különböző állatfajokat őrző pásztorok között mindig volt rangsor.
Így szólt a rigmus hajdanán:
„Nyalka csikós legelőre,
Hegyes gulyás dombtetőre,
Az útfélre tompa juhász,
Partódalba tetves kondás.”
A csikósok a 19. század vége a 20. század eleje óta viselik a kék színű, bő ujjú inget, a ráncos, alul rojtozott kék gatyát. Azelőtt, mint a gulyások, ők is fehérben jártak. Fekete szövet, vagy könnyű posztó mellényükre a csúcsban végződő rézpitykéket a kis fülecseken áthúzott vékony bőrszíjjal erősítették fel, a mellény kis lyukain dugták át a fülecseket. Kemény szárú oldal varrott csizma, állszíjjal rögzíthető, nagy karimájú kalap tartozott még tipikus öltözetükhöz. A kalapon kívül az „idő” ellen a szűr, vagy a bunda védte őket. A bundában aludtak is, ha ráértek, azt jól magukra húzták az éjszakai, hajnali hideg ellen. Megkülönböztető jelzés volt a kék színű öltönyön kívül az is, hogy az igazi csikósnak a kalapja mellé darutollat illett tűzni.
A hátasló felszerelését is a praktikum alakította ki. A mai csikósok sem változtattak rajta, csak néhány apró részletben. Megmaradt az ún. kötőfékkantár sallangos díszítéssel, a zabla fapecekkel a kantár karikájába rögzíthető, a kantárszár végét kis sallang díszíti. Régen a hortobágyi csikós még előfordult hogy fanyeregben ült, mely hevederrel volt rögzíthető. a fanyereg helyett lassan a heveder nélküli „csikóspriccs” használata terjedt el, ami sokkal célszerűbb. Vastag filcből készült, a szélét kivágott bőrdíszítéssel látják el, ritkán vászonnal is beborítják. A nyeregszárny sok esetben bőr, ráborul a filcre felerősített kengyelszíj- karikára, amibe csatolják a kis lyukon átbújó bőrszíjas kengyeleket, melyek a priccs két oldalán lógnak le.
A pergőtartó nyakló forgó karikájához erősítik a pányvás kötelet, amit menet közben a ló nyakára kanyarítanak. A kötél kettős célból hasznos. Amikor a hátas nyugodtan legelhet, azt kiengedik és 9-10 m hosszan a ló maga után húzza, így, ha szükséges, a ló megfogása könnyen megy. a kötél másik szerepe: a megjelölt ló kifogása a ménesből. Ebben az esetben a pányvát lecsatolja a csikós a karikából, a végén lévő kis hurok segítségével nagy hurkot alakít ki és azt lasszószerűen a kifogandó ló nyakára dobja majd magához húzza.
Elengedhetetlen munkaeszköze ma is a csikósnak a karikás ostor, amit legtöbb esetben maga a csikós készít el, sokszor művészi kivitelben.
A számadó több beosztottal is rendelkezett a ménes létszámától függően, helyettese a számadó-bojtár volt. A nagybojtár után rangban a kisbojtár következett. A régi csikóstanyát a „tanyás” őrizte, és ha a számadónak nem volt kedve ő főzött. A „tanyás” vagy fiatal bojtártanuló lett, vagy „kivénhedt” csikós.
A számadó a lovak létszámáért anyagilag is felelős volt. Legnehezebb kötelesség az itatás volt. Sok-sok vödör vizet kellett a hatalmas kutakból felhúzni, naponta többször is, ahogy a meleg miatt a jószág azt megkívánta.
(Forrás: Hetey Sándor György: Debrecen város törzsménesének története 1944-ig)
