Bemutatkozás
"A Mátai Ménes közel 270 lovával Magyarország egyik jelentős lótenyésztő központja, állami ménesként működik a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kezelésében."

Nóniusz

Hortobágyon először 1671-ben tesznek említést Debrecen város gazdaközösségének lovairól. A ménestartás feladata hintós lovak előállítása, igás lovak utánpótlásának biztosítása, a tenyészkancák pótlása és a polgárok kancáinak termékenyítését ellátó mének előállítása volt. A kezdetleges tartási körülmények miatt leromlott lóállományt 1777-ben született udvari rendeletekkel modernizálás útjára irányítják. A vegyes lóállományba 1843-ban kerül Mezőhegyesről 6 noniusz kanca, majd 1850-től noniusz mének is fedezni kezdtek Hortobágyon. 1880-as évekkel lezárult a ménestörténet kezdetleges korszaka. Ebben az időben került a ménes mai helyére, Mátára. A Mezőhegyesen kitenyésztett noniusz vér bekapcsolásával a valóban szakszerű, távlatokba tekintő tenyészmunka indult be. A szakmai bizonytalanságot felváltotta a magabiztos céltudatosság. Ennek tulajdonítható, hogy az 1900-as Párizsi világkiállításon az” ideális ló” címet nyeri el a noniusz. 1918-ban súlyos veszteségek érik a ménest a Román csapatok rekvirálásai miatt, de a megmaradt állományból sikerül újra felépíteni a noniusz állományt.  A szigorú tenyésztési program, valamint a hortobágyi puszta egyedülálló viszonyai között nevelkedő edzett, kisigényű noniusz állomány mind gazdasági, mind hadászati szempontból munkabíró lóanyagot hozott létre. 1944-ben az átvonuló háborús front újból nagy károkat okoz a ménes lóállományában. A háborút követő években a fellelt lovakból újra építik a ménest. Cél a környék gazdasági lóigényének kielégítése, amelyhez a jó fogatos noniusz fajtájú lovak szükségesek. 1960-as években különböző fajtájú mének kerülnek Hortobágyra a noniusz fajta modernizálásának céljából. Ilyen az angol telivér, az ügető, az arab telivér. Később a hannoveri fajtával is próbálkoztak, de csak az angol telivér mutatott javító hatást a fajtában, bár a csontozat erősségét lecsökkentette. 1990-től a tisztavérű tenyésztés zajlik a ménesben. Napjainkban a Hortobágyi Nonprofit Kft Mátai Ménese a legnagyobb noniusz állománnyal rendelkező ménes Magyarországon. Az 55 törzskancával rendelkező ménesben összesen 220 noniusz egyed található, ahol 6 mén fedez. A ménes feladata a világörökség részét képező Hortobágyon, amely egyben Magyarország első természetvédelmi területe, hogy a tradicionális noniusz fajta genetikai állományát megőrizze. A fajta egyedeivel bemutatókon részt vegyen, a világszerte híres csikós bemutatókkal és a ma is hagyományosan legeltetett lovaival mutassa be a hagyományos pásztor életet a Hortobágyra látogatók vendégeknek. A legeltető lótartással természetvédelmi kezelést is lássanak el a noniusz lovak a Hortobágy legelőin. A ménes vezetése a Noniusz Lótenyésztő Egyesület iránymutatásaival keresi a fajta jövőjét, amely a modern, jól kezelhető, tetszetős mozgású fogatlovak kialakításának irányába alakítja a fajtát, megőrizve a noniusz fajta genetikai értékeit úgy, hogy a nehézhámos tüzér ló, amely kiváló gazdasági hámos is volt, új feladatot találjon a mai kor lófajtái között.

A Noniusz fajta

A fajta ősapja, a Franciaországból származó, s a napóleoni háborúk idején zsákmányolt Nonius 1816-tól működött a mezőhegyesi ménesben, ahol az arab vérrel is átitatott spanyol-nápolyi kancaállományból remek használati értékű utódokat produkált. Ivadékaival széles körű és eredményes rokontenyésztést folytattak, így viszonylag gyorsan kialakult a konszolidált nóniusz jelleg, ami a katonai szigorral megkövetelt tenyészcélnak megfelelően középnehéz hátas és hámos típust testesített meg.

A beltenyésztés által kiváltott hibákat kiváló angol telivér ménekkel folytatott cseppvérkeresztezéssel küszöbölték ki. A századfordulóra kialakult genetikai bázison lehetővé vált önálló fajtaként való fennmaradása. A nóniusz kiválóan megfelelt az ország lóállományának javítására, értékét hazai és nemzetközi kiállítási sikerek sora jelzi. Gyors elterjedése és általános használata miatt hamar kialakultak tájfajtái -elsőként a Mezőhegyes vidéki és a hortobágyi-, melyek eltérő típusa máig megfigyelhető.

A két világháború során Romániába, Jugoszláviába és Szlovákiába került jelentős létszámú állomány. A romániai Izvini Ménesben napjainkig tiszta vérben tenyésztik.

A fajta legfőbb jellegzetessége a test nagyságával arányos félkos-, esetenként kosfej. Nyaka az arab és spanyol-nápolyi ősöknek köszönhetően magasan illesztett, középhosszú, olykor rövid. Marja középmagas, izmos, telt. Háta, ágyéka középhosszú, széles, jól izmolt.

Fara elég nagy terjedelmű, enyhén lejtős, hossza nem éri el a félvér lovak farhosszúságát. Mellkasa dongás, kevésbé mély. Hámos jellegének megfelelően szügye széles, igen jól izmolt. Ízületei terjedelmesek, inai szárazak.

Standard méretei: marmagasság bottal 155-165 cm, övméret 180-210 cm, szárkörméret 21-23 cm. A fajta küllemében és értékmérő tulajdonságaiban határozott egyöntetűséget mutat.

Nyugodt vérmérsékletű, tartós teljesítményre képes fogatló. A korábban megrendezett távhajtási versenyeken állóképességét és mozgáskészségét számtalanszor bizonyította. Munkakészsége páratlan, kocsiban és nyereg alatt egyaránt jól használható. Legkiválóbb egyedei a modern fogatsportban nemzetközi szinten eredményesek.

A fajtát a magyar országgyűlés 2004. évben -a veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett állatfajták sorában- nemzeti kinccsé nyilvánította.