Bemutatkozás
"A Mátai Ménes közel 270 lovával Magyarország egyik jelentős lótenyésztő központja, állami ménesként működik a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kezelésében."

Cikta

Cikta

A világ egyik legritkább és legveszélyeztetettebb juhfajtája, melyből összesen pár száz példány él. A 18. században a török nyomán elnéptelenedett Dél-Dunántúlra betelepült svábokkal érkezett. Mára eredeti őshazájában, Németországban teljesen kipusztult, így kizárólag hazánkban maradt fenn. Elterjedésének fő területe Dél-Dunántúl volt, innen ered másik neve, a tolna-baranyai sváb juh. Ma néhány bemutató példánytól eltekintve csak egyetlen nyáj van ebből a fajtából egy vértestolnai tenyészetben, ahol több tenyészvonalban tartják fenn. Az Állattenyésztési Felügyelőség nagydorogi telepére összeszedte a környékből a még föllelhető cikta küllemű egyedeket az egykori sváb tenyésztőktől, így kezdődött a fajta megmentése.

A ciktát eredetileg kétszer nyírták. Gyapjából háziipari termékek készültek, például vastag zokni (a fuszekli), ujjasok, kesztyűk, valamint a sváb kézművesek jellegzetes papucsa, a pacsker.

Állatparkunk egy kisebb, szintén dunántúli eredetű cikta állomány tartásával, tenyésztésével, és bemutatásával igyekszik hozzájárulni e ritka juhfajta genetikai értékeinek megőrzéséhez.