Bemutatkozás
"A Mátai Ménes közel 270 lovával Magyarország egyik jelentős lótenyésztő központja, állami ménesként működik a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kezelésében."

Magyar parlagi kecske

Parlagi kecske

A házi kecskék a vadon élő bezoár kecskétől (Capra aegagrus) származnak.

Magyarországon már a rézkorban is éltek házi kecskék. Mai ún. parlagi kecskénk a vad őstől meglehetősen eltérő küllemű, az ún. Prisca házi kecskék jellegzetes képviselője. Feltehetően őseink is hoztak magukkal kecskét és az itt élő népek kecskefajaival keresztezve alakult ki a mi őshonos kecskefajtánk: a “magyar parlagi” kecske vagy más néven “magyar tincses”, hiszen jellemző a 10 cm-es vagy az azt meghaladó szőrhosszúság,ami az egész testet (tincses), a bordaívtől hátrafelé eső testrészt (gatyás) borítja és eme tulajdonságát az utódaira örökíti. Nem tudatos tenyésztői munka eredményeképpen jött létre.
A különösebb tenyészcél nélkül általában kisgazdaságban tartott kecskeállományunk balkáni rokonságra utaló küllemben jelenik meg.

Általában egyszínűek, fehérek, vörösek, feketék, testükön egyenletesen hosszú szőrrel borítottak, a nyakrész viszont rövid szőrű. Magyarországon a kecskét a szegény ember tehenének nevezték, igen kis költséggel tartható és ehhez képest sok hasznot produkáló állat. Teje, húsa, bőre jól hasznosítható.

A magyar parlagi kecske a mai intenzív fajtákhoz képest kis termetű, kevésbé termelékeny fajta. Igaz viszont, hogy rendkívül igénytelen és a betegségekkel szemben igen ellenálló. Az 1960-as évektől kezdve a korszerűbb nyugati fajták szinte teljesen kiszorították a hazai parlagi állományt, melynek utolsó maradványait a Hortobágyi Nonprofit Kft. vette tervszerű tenyésztésbe.

Állatparkunk tekintélyes szarvval rendelkező bakja Lőrinc. Anyakecskéinket és gidáikat az állatsimogatóban testközelből is megismerhetjük. Hazai kecskéink sajátossága az ún. pirifül vagy mogyorófül, amely egy recesszív tulajdonság.