Kialakulása a 19. század elejére tehető, amikor is a hazai zsírsertéseinket a Szerbiából származó sumadia fajtával keresztezték. Így alakult ki néhány évtized alatt a mangalica fajta, amelyet több színváltozatban is tenyésztettek. Volt fekete, fecskehasú, szőke és ordas – vadas változata. Általában a szőke volt a legelterjedtebb, amely nemcsak magángazdaságokban, hanem uradalmakban, majd később iparszerű körülmények között is megállta a helyét.
Elterjedését jelentősen elősegítette, hogy a külterjes tartási viszonyokat jól tűrő, jó kondakészségű sertések. 25 év alatt eljutott az ország minden részébe, egyúttal átalakította a sertésállományt. A korábban közkedvelt bakonyi sertés ennek következtében az 1840-es évek közepére teljesen eltűnt. A mangalicák nem nagytestűek, viszont hizlalva könnyen elérik a 200 kg-os súlyt. Ilyenkor a vágósúly csaknem 75 %-a fehéráru (szalonna, háj, bélzsír). Méltán említik tehát a mangalicát a világ egyik legjobb zsírsertésének. A két világháború időközében zömmel mangalica képezte az ország sertésállományát, azonban a megváltozott fogyasztói igények miatt, amelyek a modern hússertésfajtát részesítették előnyben, a 70-es évekre csaknem kipusztult. 1973-ban a mangalica védett fajtává nyilvánításáról döntöttek, 1974-től pedig állami támogatás mellett folyik tenyésztése. Az 1990-es években megalakult a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, ami azóta is a tenyésztői munka koordinálását végzi. Napjainkban már nem fenyegeti a kihalás veszélye, mivel mindhárom színváltozatot több ezer törzskönyvezett koca képviseli.
